November 7. szobám
Gyakran eltűnődtem
azon, miért is kellett olyan embert választanom magamnak, aki nemcsak
elérhetetlen, de a nővérem legjobb barátja. Sokáig arra gondoltam, ez büntetés,
amiért a testvéremet majmoltam, esetleg amiért folyton kritizáltam anya
névválasztását.
A nevem Geneviéve
Annabelle Tonkin. Igen, tudom. Igazi átok a Geneviéve, legalábbis annak tűnt
éveken keresztül. Anya állandóan hajtogatta, mennyire különleges, legyek rá
büszke. Ennek ellenére a fejüket csóváló tanárokra vagy a gúnyos mosolyokra
tudtam gondolni. Beszólni, kritizálni nem mertek, köszönhetően a vasöklű
nővéremnek, Bellának.
Apa sejtette, hogy kisebbségi komplexusom lesz ettől a
borzadálytól, ezért is ragaszkodott a második nevemhez. Ennyit a borzasztó nevemről.
Tizenhat éves vagyok,
és a családommal élek együtt San Franciscóban található házunkban. Túlzás lenne
állítani, hogy sok időt töltök a családommal, ergo az „együtt élünk” hamis
tény.
Apám családja több
generáció óta tartózkodik a városban, hiszen fontos pénzügyi központ, ami
elengedhetetlen a számunkra.
Apu a Tonkin Elektronika tulajdonosa, ezért sok időt tölt
távol, folyton a munkán jár az esze, bár igyekszik több időt tölteni velünk,
legalábbis ígérgeti.
Anya (Corinne de
Rouvroy Tonkin) tehetséges festő, a művészetnek élt, míg hozzáment apuhoz.
Francia gyökereihez ragaszkodik, ezért több időt tölt Párizsban, mint otthon.
Gyakran hangoztatja, hogy miattunk mondott le az álmairól, persze szeret
bennünket.
Arabella nevű nővérem
az egyetlen, akihez közelebb kerültem. Bella mindig megvédett, az egyik szemét
folyton rajtam tartotta, hogy megóvhasson a bajoktól. Hálás vagyok neki ezért,
de tizenhat felett már idegesítő. Szerencsére egyetemre jár, így kevesebb ideje
marad rám. Bella mindig népszerű volt, ezért próbálok rá hasonlítani.
Legjobb barátnőim a
Collins lányok, Rebecca és Vesta. Szerencsére közel laknak, így át is
sétálhatok, ha kedvem támad beszélgetni velük.
Házunk hatalmas
családi ház, kisebb palota, hála anyának. Kedves édesanyám ragaszkodott hozzá,
rendes környezetben éljünk, vagyis semmi penthause. Ennek köszönhetően apu
általában a saját lakásában tartózkodik, messze tőlünk. Szeretem a házunkat,
elég nagy, hogy elbújhassak, ha nem akarok társaságot. Igaz, mióta Bella
egyetemre jár, egyedül maradtam Bertával, a házvezetőnőnkkel.
Egyetlen negatívum, a
velünk szemben élő Simpson család. Két lányuk az életünk megkeserítője. Pandora
a testvéremmel egyidős, utálják egymást. Valami fiún kaptak össze, aki Bella
barátja lett. Pandora bosszúból betette a karkötőjét a nővérem táskájába, majd
tolvajnak titulálta. Sophia az osztálytársam, riválisom. Kicsi korunk óta
versenyzett velem, mindenben. Kemény ellenfél, legalábbis tanulás terén,
szintén kitűnő, mint én.
Fontos személy még
Leopold „Leo” Foster, Bella pasija. Leo Los Angelesből költözött ide. Állítólag
ragaszkodó nagynénjétől akart megszabadulni. Fogalmam sincs róla, Bella mit
eszik rajta. Elismerem, jól néz ki, de igazi anyámasszony katonája, minimális önállósággal.
Amióta a nővéremmel jár, kezdi összeszedni magát, bár a pénzén kívül nincs mire
büszkének lennie. Tudom, nem szép, hogy ezt írom, csakhogy ellenszenves figura,
szánalomra méltó. Ellentétek vonzzák egymást, rájuk igaz lehet. Bella vagány, rockos csaj, míg Leo tipikus
szépfiú.
Anthony „Tony” Butler
családunk régi ismerőse, nővérem legjobb barátja. Saját zenei stúdiója van,
valamint rádióállomással is rendelkezik. Nővérem és Leo szintén itt dolgozik.
Van egy közös műsoruk, amiben állandóan veszekednek. A hallgatók imádják, ez az
egyik legnépszerűbb adás.
Elégedetten írtam, a naplóm elejét sikerült megtöltenem a
legfontosabb információkkal. Ha egyszer híres leszek, kiadhatják, hogy mindenki
tudja, ki is vagyok valójában. Gondolataim Tony felé kalandoztak, mint
általában. Tizenkét éves korom óta vagyok szerelmes belé. Szerencsétlenségemre ő
persze nem is igen beszél velem, ráadásul öt évvel idősebb nálam. Ugyan mit
adhatok én neki?
Nov. 9. szerda, tehetséggondozás
Grace, Rebecca, Anne és én unatkozva bámultunk a semmibe. A
tehetséggondozás nálunk nagy nulla, mindenki kedve szerint unatkozhat.
Általában ezen az órán írjuk meg a házinkat, de nekem semmi kedvem sincs ehhez.
A semmiből Ian hangja rántott minket vissza.
- Kis Bella, kölcsönadnád az angol házit? Nem volt időm
megírni tegnap este.
- Vidd csak. Ian, még valami. Ne hívj Kis Bellának! –
kiabáltam rá szerencsétlenre teljes hangerővel, felhívva magamra a figyelmet.
- Nocsak, Kis Bella ki van akadva? Csak nem megint
visszautasított a titokzatos Don Juan? – érdeklődött kárörvendve Sophia.
- Nem is tudom kit dobtak tegnap este, és ki volt az, aki ez
miatt órákig bömbölt – vágtam vissza elégedetten konstatálva riválisom
arckifejezését.
Oké, ez nem volt szép tőlem, de az esti séta alatt meghallottam
Sophia sírását. Ha jól értettem James kidobta, mert talált nála érettebb lányt.
Sajnáltam miatta, az a James tényleg nagy bunkó volt. Kénytelen voltam kemény
lenni, egyrészt mert ez illett Bellához, másrészt Simpson régóta piszkál ezzel.
Fogalma sincs róla, kibe vagyok őrülten szerelmes, pedig ismeri Tonyt. Don Juan
meg onnan jött, hogy beleolvasott az egyik levelezésembe, ahol az írtam, hogy
az én nagy szerelmem Don Juan. Azt a részt már nem látta, hogy filmeket
veséztünk ki.
Sophia ügy után türelmetlenül kerestem elő az ipadomat,
muszáj volt zenét hallgatnom, mert feltekerték a hangerőt, így tisztán
hallhattam Bella és Leo veszekedését élő adásban.
-
Tonkin, nálatok nem ismerik a magánélet kifejezést? –
csapott le rám megint Sophia.
-
Ezt én is kérdezhetném tőled. Mindennap beszámolót
hallhatunk tőled az esti programjaidról.
Dühösen kaptam elő a Büszkeség és balítéletet, az egyik
kedvenc könyvemet. Mérgesen értettem egyet Simpsonnal, Bella túlzásba viszi. Ki
a frászt érdekel, éppen miben nem értenek egyet? Engem nem. Fogalmam sincs,
milyen defektes emberek vannak, akik ezekben lelik a szórakozást. Mintha nem
lenne elég valóságshow, meg más szennyműsor, amivel a népet lehet butítani.
Erre szokta Anne mondani, túlságosan a szívemre veszem a dolgokat. Lehet, hogy
konzervatív vagyok, de én nem örülnék neki, ha az ötéves lányom azt figyelné,
hogyan esik egymásnak kettő, ne add Isten több ember.
-
Ana, már megint írogatsz, ahelyett, hogy velünk
beszélnél – szidott le Grace.
-
Te is tudod, most kifakadna az erkölcsi válság miatt –
nevetett fel Rebecca, túl jól ismer.
-
Igazam van. Te is gyakran panaszkodsz, milyen ostoba,
modortalan pasik vannak. Régen minden más volt. Ha leejtetted a zsebkendődet,
akkor felvették, udvariasan átadták. Manapság még rá is taposnának, csak akkor
lennének hajlandóak lehajolni érte, ha pénz lenne – fakadtam ki.
-
Ebben igazad van – értett velem egyet az időközben
visszatért Vesta, fancsali képpel bólogatva.
-
Gondoljatok bele, régen szerelmes leveleket fogalmaztak
meg, most meg kidobnak valamit az üzenő falra. Nem valami hosszú, gondosan
megfogalmazott vallomást, hanem csak odavakkantott ostobaságot rövidítve,
ismeretlen jelekkel helyettesítve, amit órák alatt tudsz csak dekódolni. Mikor
ment utoljára oda hozzátok valaki, hogy randira hívjon? Normálisan. Tarthattok
régimódinak, de én igényes vagyok. Komolyan a mai tizenévesek igen gyerekesek.
-
Ana, ne várj tőlük mást.
-
Igaz, könnyű nekik, mert a mai lányok azt hiszik, ha
nem ugranak az első szóra, akkor dobják őket. Ha nem fekszel le vele, akkor prűd
vagy stb. Ez alá még adják a lovat a különböző műsorok. Tegnap olvastam az
egyik online magazinban, hogy teljesen elfogadott néhány egyéjszakás kalandba
keveredni, sőt jót is tesz az önbizalomnak. Most komolyan, attól leszek
bátrabb, ha lefekszem az első idiótával, akit meglátok? Inkább valami
betegséget lehet összeszedni, esetleg egyéb következménye lehet a kis
„önbizalom növelésnek”. Mi történik velünk? Komolyan nincs igény
érzelmekre? Egyikőtök sem akarja, hogy
kedves szavakkal invitáljanak találkára, esetleg végighallgatni, miket
szeretnek bennetek? Nem lenne szép, ha rendesen felöltözve, virággal várnának
rátok? Diszkó helyett elvinnének valami szép helyre, ahol nem kell minden
pillanatban egymást faló embereket kerülgetni, meg beleüvölteni a másik fülébe.
Szerintem ez nem nagy kívánság. Ennek kéne az elfogadottnak lennie.
Legnagyobb döbbenetemre Miss.
Milan megtapsolt Mrs. Rimaldival egyetemben.
-
Ana, szeretném, ha cikket írnál az előbb elhangzottak
alapján. Elküldeném néhány magazinnak. Az iskolaújságban meg fog jelenni –
lelkendezett Mrs. Rimaldi.
Percekkel később még midig döbbenten bámultam barátnőimre,
akik persze láthatóan örültek a lehetőségnek.
-
Ana, ez csodálatos. Mrs. Rimaldi sok befolyásos embert
ismer, akár újságírót csinálhat belőled. Te is szerepelhetnél, saját műsorral.
Ana megmondja az őszintét, lehetne ez a címe. Tony biztosan megengedné –
élénkült fel Anne, mit sem sejtve unokatestvére iránt érzett szerelmemről.
-
Szerintem ez rossz ötlet. Ha ebben is a nővéredet
követnéd, soha nem mosnád le magadról a Kis Bella gúnynevet.
Vesta mindig is ellenezte a nővérem utánzását. Ő volt az
egyetlen, aki tudott Tonyról, bár sohasem említette.
Végül csak vállat vontam, majd sietve elhagytam a termet,
mielőtt Sophia ismét rázendít.
Időközben a telefonom is jelzett, valaki üzenetet küldött.
SMS: Órák után gyere be a székházba, beszélnünk kell.
Csodás, Bellára rájött az anyáskodhatnék.
Kedvetlenül intettem búcsút barátnőimnek, majd taxit
kerestem. A székház a város szívében található, jó messze tőlünk. Reméltem
összefuthatok szívem választottjával.
Nov. 9. 23:49, saját ágy
Ezt nem hiszem el! Drágalátos nővérem teljesen leégetett.
Az egész azzal kezdődött, hogy kihallgatást tartott a
jegyeimről, valamint az iskolai dolgaimról. Szerencsére Tony és Leo a
legjobbkor jöttek be, így nem kellet végighallgatnom a tanulási technikákról
szóló kiselőadást. Néha még abba is beleszól, hogyan fogom a tollat.
Épp indulni készültem, mikor Bella egyetlen mondattal
megállításra kényszerített.
-
Jártam a rendelőben, Dr. Weston odaadta a
gyógyszeredet.
Egy laza mozdulattal az asztalra dobta a fertőzésre felírt
kenőcsöt. Mondanom sem kell rögtön vérvörös lett az arcom. Szinte éreztem
magamon Tony átható tekintetét, amint felkaptam az asztalról és
besüllyesztettem a táskámba. Fénysebességgel hagytam el a stúdiót, nem törődve
Bellával.
Miket gondolhatnak rólam? Nem kezdhettem el magyarázni, hogy
a pláza mosdója nincs rendesen fertőtlenítve, én meg sikeresen elkaptam egy
fertőzést.
Este persze benézett hozzám.
-
Ana, mi a baj? Egész délután kerültél, a stúdióból is
elrohantál.
-
Mond, normális vagy? Hogy voltál képes ilyen
kellemetlenségnek kitenni? Miért nem tudtad csak átadni a kenőcsöt, mikor
ketten voltunk? Tiszta égés.
-
Ebből csinálsz ekkora ügyet? Leo a családhoz tartozik –
legyintett egyszerűen, mintha csak az időjárásról tárgyalnánk.
-
A pasid el volt foglalva a hajával, de Tony az egészet
végignézte. Hogy hozhattál ilyen helyzetbe?
-
Miért érdekel, mit látott Tony? Nem is törődik ilyen
dolgokkal.
-
Az a probléma, hogy összekeversz magaddal. Én ismerem a
magánélet fogalmát, nem tárom a világ elé a problémáimat. Lehet, hogy téged nem
zavar, hányan tudnak az esti kis puszikról, de engem ez idegesít. Vannak
dolgok, amik csak rám tartoznak. Most mit gondolhat rólam? Biztos azt
feltételezi róla, egy céda vagyok, aki mindenkivel összefekszik válogatás
nélkül. Nekem van tartásom.
-
Túlreagálod. Miért hinné ezt? Mint mondtam nem törődik
veled.
Szerintem Bella fel sem fogta, mit mondott. A gondolat, hogy
Tony tejesen közömbös, még jobban fájt, mint az, ribancnak tart.
-
Kifelé! Hagyd el a szobámat! Most! – Kiabáltam teljesen
kikelve magamból, még dobbantottam is egyet, nyomatékot adva szavaimnak.
Bella nyilván tudta, ilyenkor lehetetlenség velem értelmesen
beszélni, ezért szó nélkül távozott.
Mivel semmire sem voltam képes, maximumra tekertem a
hangerőt a hifin, és sírva terültem el az ágyon.
November 10. testnevelés
Az egész napom rosszul indult. Reggel korán bejöttem, hogy
elkerüljem a testvéremet, mire otthagytam a narancslevemet, ami nélkül képtelen
vagyok koncentrálni.
Geometrián Sophia a körmét lakkozta, a büdösség egész végig
szúrta az orrom, amíg meg nem untam. Hirtelen mozdulattal dobtam az asztalára
az előző tesztet, mire a körömlakk felborult, beterítve az egész füzetet.
Sophia visítva ugrott fel.
-
Te ostoba, ügyetlen liba! Nézd meg, mit csináltál!
-
Talán nem az órán kéne lakkoznod a körmeidet – vágtam
rá, remélve, megúszhatom ezt a kis incidenst.
Mr. Colbert egyből ott termett, robbanás közeli állapotban
méregetve minket.
-
Mégis, mi folyik itt?
-
Anabelle szándékosan meglökte az asztalomat. A füzetem
használhatatlan lett.
-
Elnézést, Mr. Colbert. A tesztet adtam tovább, de
Sophia feltartotta munkamenetet. Nem vettem észre a lakkot.
-
Miss. Simpson, ez egy iskola, nem pedig szépségszalon.
A körmei pingálása helyett foglalkozna a tanulással, akkor talán sikerülne
elfogadható eredményt felmutatni. Hogy képzeli ezt? Legszívesebben azonnal
kitiltanám az óráról, akkor rendet tanulna – ordított magából kikelve.
Mindketten beírást kaptunk, én az óra zavarásáért. Fogalmam
sincs Sophiának, mit írt, de sokáig tartott. Csengetéskor azonnal elrohant, még
házit sem adott fel. Sőt! Annyira felhúzta magát, hogy meg sem állt az
igazgatóig. Sophiát behívatták, ahol alapos fejmosásban volt része. Mindezt
Anne mesélte, aki az iskolaújság szerkesztője, és véletlenül akkor ment
aláíratni néhány fontos papírt. Állítólag harminc oldalas beadandóval kell
kiengesztelnie a tanárt.
Mr. Colbert mindig is ilyen volt. Akik jók voltak, a megtűrt
kategóriába tartoztak. A kiemelkedőek, emberi lénynek voltak titulálva. Itt meg
is állt a fokozat. Legrosszabbul azok jártak, akiknek nehezen ment. Egyenesen
kínozta őket, élvezettel figyelte, hogyan szenvednek a táblánál. Az óráján
tilos volt minden, amivel zavartuk volna. Még köhögni sem szabad, mert azzal
negatív véleményt nyilvánítunk az imádott tárgyról.
Szegény Grace tavaly véletlenül leverte a mobilját, mikor a
vonalzójáért nyúlt, mire Mr. Colbert vérszemet kapott. Több mint ötven plusz
feladatot kellett megoldania másnapra, alig bírtuk végigszenvedni. Azóta Grace
próbál láthatatlan lenni.
Nekem is csak azért ad ötöst, mert minden szorgalmit
megírok, versenyeken veszek részt.
Mázlim van, Miss. Mao jött be órát tartani, mert a
testneveléstanárnak sürgősen el kellett utaznia. Az orvos írt felmentést, de
Mr. Gaspar nem szokta ezeket elfogadni. Kificamodott bokával is végig kellet
szenvednem a talajtornát, mivel nem törésről volt szó. Remélem jó sokáig lesz
távol.
Kissé megnyugodtam, de még mindig szégyellem a tegnapit.
Bárcsak láthatnám Tonyt, mindent elmondanék neki, bár ehhez túl gyáva vagyok.
Miss. Mao érdeklődést mutat irántam, főként a terveimről
faggat. Hamarosan Bellára terelődik a szó, mint minden alkalommal.
-
Egyszerűen odavagyok a műsoráért. Fiatal és tehetséges,
sokra viheti.
-
Köszönöm a nevében is.
-
Látod, sok sikeres ember kerül ki innen. Vegyük csak
Anthony Buthler esetét. Huszonegy éves, és az övé a világ. Köztünk szólva,
cseppet sem csodálkozom rajta. Régen is ilyen érzéke volt az üzlethez.
-
Tényleg?
Kissé meglepett, nem gondoltam, ennyire ismeri.
-
Látom a megrökönyödést az arcodon. Tony alattam járt
két évfolyammal, de együtt dolgoztunk a diáktanácsban. Hihetetlen? Számomra is
az.
Döbbentem bámultam a tanárnő után. Komolyan huszonhárom
éves, többnek tűnik. Nem árt jóban lenni vele, segíthet nekem felfedezni Tony
életét. Mindent tudni akarok róla.
Nov. 12. saját szobám
Ma este buliba megyünk a lányokkal, Bella jóvoltából. Az
egyetem elég sok összejövetelt szervez, karszalaggal bárki bemehet.
Szerencsémre sikerült kicsikarnom testvéremtől néhányat, még mindig rosszul
érezte magát a kis incidensüktől. Persze itt őrködik most felettünk, Leo csak
később veszi fel, addig engem izzaszt.
-
Fel nem foghatom, miért akartok egyetemi bulikon részt
venni. Az iskola nem szervez programokat?
-
Bella, már megmondtam neked, ez az iskolai hierarchia
szempontjából elengedhetetlen. Neked igazán kellene tudnod. Sophia is ott lesz,
biztosan megint felszed valamilyen sztárfiút.
-
Ha azt tervezed, hogy összejössz valamelyikkel, előre
közlöm, nincs rá lehetőség. Mindenki tudja, a húgom vagy, ennek megfelelően
bánnak majd veled.
-
Köszönöm a törődést, de nincs rá szükség. Nem a pasin
van a hangsúly, hanem az ottléten. Egyébként sincs kedvem kanos idiótákkal
összemelegedni.
Ingerülten csaptam az asztalra a hajkefémet, Bella
felhúzott. Remélem Tony fejét elfelejtette teletömni ezekkel a marhaságokkal,
különben még ennél is nehezebb helyzetbe kerülök. Leo korábban érkezett,
legalább nyugodtan készülődhettem.
Fél nyolc előtt érkeztek meg Collinsék, idegesen. Vesta
persze egyből elővett.
-
Mi a fene van rajtad? – förmedt rám.
-
Ruha. Hülyén áll?
-
Dehogy – nyugtatgatott Becky, szúrós pillantást vetett
nővérére.
-
Megint úgy nézel ki, mint Bella. Te Ananbell Tonkin
vagy, egyedi és megismételhetetlen. Mindenki önmagadért szeret, és ezért is
imádjon. A nővéred pótlékaként soha nem lesz a tied, amit akarsz – kiabált rám
teljes hangerővel, féltem az utcán is meghallják.
Talán igaza van, de Tony még sosem érdeklődött irántam,
Bella viszont a legjobb barátja. Miért ne lehetnék én is olyan, mint ő?
Mindegy. A ruhám marad, holnap írok.
