Isabella Wilkes
ábrándozva sóhajtott fel a gyönyörű menyasszonyi ruhákat látván. Szinte ujjai
között érezte a selyem bársonyos anyagát. Lelkesen nézett körül, de egyben
valami szomorúság is átjárta. Örült, hogy legjobb barátnője férjhez megy, mert
biztos volt benne, Scott boldoggá teszi őt. Meg kellett vallania, egyben
féltékeny is, hisz míg Kate hamarosan asszony lesz, addig neki még barátja
sincs. Búját pár korty pezsgővel öblítette le, amit az eladó oly kedvesen
kínált.
Kate bosszankodva
válogatott a portfóliók között, egyik sem nyerte el igazán tetszését. Semmi
kedvet nem érzett a vásárláshoz, egyáltalán a szervezés is csak nyűg volt neki,
de legalább ezt ő csinálhatja. Barátnője ezzel szemben érdeklődve forgolódott a
minták és a kész modellek között.
-
Sikerült választani? – érdeklődött az eladó mézes-mázas
hangon, amitől Kate teljesen kiakadt.
-
Még nem – igyekezett visszafogni kitörni készülő
mérgét.
-
Csodálatosak. Láttad azt a selyemruhát? Az a masni
rajta igazán aranyos. Hogy haladsz?
-
Rosszul. Ezek a ruhák szépek, de túl habosak, vagy
egyszerűek. Szeretnék valami olyasmit, ami egyszerre elegáns, és túlélem benne
az estét.
-
Szabad mutatnom önnek a legújabb darabot? – lépett
hozzájuk a tulajdonos hölgy. – Azt hiszem, ezzel elégedett lenne.
-
Persze.
A két lány érdeklődve követte a nőt, aki egy eldugott
helyiségbe vezette őket.
Kate lélegzete elállt, amint megpillantotta a ruhát.
-
Gyönyörű, pont ilyet szeretnék.
Óvatosan körbejárta, végigsimította az anyagot.
-
Kate, biztos vagy benne? – Isabella hitetlenkedve figyelte
barátnőjét, aki lenyűgözve állt a bábu előtt.
-
Igen, ez lesz. Lehet, hogy furcsának találod, de mindig
is ilyenre vágytam.
-
A próba után azonnal munkához látunk. Mikor szállítsuk?
– tudakozódott a hölgy.
-
Szeretném, ha legkésőbb holnaputánra kész lenne. Nos,
azt hiszem az első dolog meg is van – mosolygott Kate az előtte állókra.
Scott fáradtan dőlt hátra lakosztálya magányában. Túl volt
két nehéz tárgyaláson, teljesen leszívta az energiáit a végeláthatatlan
veszekedések, melyet végig kellett hallgatnia az ülésen. Kikapcsolódásképpen
whiskyt iszogatott, de ennél többre képtelen volt. A lift felért a legfelső
emeletre, látogatója érkezett.
-
Öregem, mit csinálsz itt magányosan? – nézett körbe
hitetlenül Jeremy Benner.
-
Kell egy kis lazítás. Kérsz te is? – állt fel, hogy
töltsön, de barátja leintette.
-
Hol vannak a lányok? Azt hittem, Jessicát itt találom.
Olyan jól megvagytok.
-
Hmpf. Lehet, bár kissé sok belőle.
-
Ugyan, neked soha sincs eleged a nőkből – nevetett
barátjára, mire ő is megeresztetett egy vigyort.
-
Talán az eljegyzés miatt. Tegnap történt egy kis
kellemetlenség.
-
Feszültnek tűnsz, nagydolog lehetett az a kis
kellemetlenség.
-
Kate váratlanul felbukkant, hogy az esküvőről
tájékoztasson. Jessica pont nálam volt, de sikerült elrejtenem a szobában. Az a
lány mégis észrevette az elejtett melltartót, egyenesen az arcomba vágta.
Elárulnád, mi olyan mulatságos? – kérdezte, miután barátjából kitört a
megállíthatatlan nevetés.
-
Barátom, szerencsés vagy, amiért olyan feleséget kapsz,
aki szemmel és tettekkel láthatóan odavan érted.
-
Mégis mit zagyválsz itt össze? – nézett rá összeszűkült
szemekkel Scott.
-
Csak egy féltékeny lány tesz ilyet – jelentette ki
komolyan Jeremy. – A helyedben inkább megbecsülném, elvégre ellenkezője is
megeshetett volna.
-
Még kislány.
-
Ha az lenne, akkor nem kéne levenned. Rendben,
elismerem, a felnőtt nőtől messze áll, de figyelned kellene a változást. Olyan,
mint egy fiatal rózsabimbó. Ha nem öntözöd, akkor elhervad, mielőtt kinyílt
volna.
-
Ez a hasonlat igazán gusztustalan, ugye tudod.
Mellesleg, miért jöttél?
-
Zavarlak – húzta fel a szemöldökét a nemtetszés
jeleként.
-
Igen, készülnöm kell a délutáni megjelenésre a Hamilton
villában.
Kate nagyot sóhajtva ellenőrizte a sminkjét még egyszer,
mielőtt csatlakozott volna családjához. Ma este fogadás lesz, először
mutatkozik menyasszonyként. Félve pillantott az előtte lévő hatalmas tükörbe,
ahonnan saját, ideges tükörképe mosolygott vissza.
Fél nyolc, ideje indulni.
Brian udvariasan társalgott leendő apósával, mikor
megpillantotta a lépcsőn közeledő lányt. Hosszú krémszínű ruhát viselt, szolid
dekoltázzsal. Értékes ékszerei szépen kiemelték a lány bőrét. Az egyetlen
feltűnő a hatalmas eljegyzési gyűrű volt, amit a férfitól kapott. Scott
udvariasan nyújtotta karját, miközben végigmérte a lányt. Annyira más volt,
mégis ő. Csendesen múltak a percek a limuzinban, a lány feltűnően hallgatagon
ült.
-
Ideges vagy? – érdeklődött, mire menyasszonya ránézett,
egyenesen a szemébe.
-
Nem.
-
Szótlan vagy, ez nem jellemző rád. Történt valami? Vagy
haragszol rám? – faggatta a lányt, de ő ellenállt.
-
Nem hinném, hogy beszélgetnünk kellene.
-
Tessék? – Scott hangja keményen csattant.
-
Azt mondtam, mellőzük a kínos, erőltetett társalgást –
felelte halkan, majd figyelmét az útra fordította.
-
Szóval játszod a sértődött kisasszonyt. – A férfi
gúnyos hangjára a lány megfeszült, de úgy döntött nem hagyja magát.
-
Egyszerűen nem látom értelmét a csevegésnek, nincs
közös témánk. Ha szeretnél, meghallgatlak.
Scott mérgesen, válasz nélkül hagyta menyasszonyát, belül
azonban fortyogott. Még hogy nincs közös témájuk! Hiszen pár napon belül megesküsznek,
nem élhetnek egymás mellett csendben.
Kate érezte vőlegényéből áradó feszültséget, ennek ellenére
konokul hallgatott. Bár nevetségesnek tartotta az érzékeny kisasszonyt
játszani, egyszerűen nem tehetett mást. A férfi megsértette, beletaposott a becsületébe
azzal, hogy egy másik nővel szórakozott, ráadásul publikusan. Legalább valami
eldugott helyen csalta volna meg, nem a hoteljében. Holnap tele lesz az összes
lap pletykarovata ezzel. Szégyen. Hogy járhatna így emelt fővel? A mai estének
tökéletesnek kell lennie, különben nekimegy az első oszlopnak.
A menyasszony legközelebb a bálteremben tért magához. Észre
sem vette, máris a hiénák közé vetetették. Vőlegényébe karolva fogadta a
jókívánságokat, gratulációkat. A legtöbb üres fecsegés volt, esetleg
fenyegetés, de egészen jól tudta kezelni. Úgy érezte, amíg Scott mellette áll,
addig meg tud birkózni bármilyen akadállyal.
Scott aggódva pillantott a lányra, mikor erősebben
kapaszkodott karjába. Még fiatal az ilyen feladatokhoz, sok nő húszévesen sem képes
megfelelően kezelni az ilyen helyzetet. A legtöbb férfi élvezettel mérte végig
a lányt, mint az árut a piacon. Kate a lehető legvisszafogottabb ruhát viselte,
de szépségét ez csak jobban kiemelte. Előtérbe került gyönyörű szeme, bájos
arca. A legtöbb nő a teremben az alakjával hódított, de a lánynak sikerült
felhívnia a figyelmet magára természetes szépségével.
Kate unatkozva kortyolta pezsgőjét az asztaluknál. Lefutotta
a szokásos udvariassági köröket, Scott bemutatta néhány üzleti ismerősének,
akiknek nejeikkel is kellett pár mondatot váltani. Feje zúgott a sok adattól,
amit a férfi igyekezett belesulykolni. Kit kell komolyan venni, kire kell
figyelni, esetleg figyelmen kívül hagyni. Tánc közben is tanácsokat adott.
Isabella mosolyogva foglalt helyet legjobb barátnője
mellett. Egyszerűen büszke volt a lányra, amiért ennyire felnőttesen viselte a
megpróbáltatásokat.
-
Mi a baj? Kissé elszontyolodtál – hívta fel figyelmét
az arckifejezésére a Wilkes lány.
-
Fáradt vagyok. Szeretnék hazamenni, lazító fürdőt venni
és aludni.
-
Ne haragudj rám ezért, de olyan édesek voltatok, ahogy
beszélgettetek tánc közben. Mint két szerelmes fiatal, akik édes dolgokat
suttognak egymás fülébe.
-
Ha a taktikai megbeszélést édesnek találod, akkor
üzletember leszel – legyintett kelletlenül a lány.
-
Útmutatást adott?
-
Nem, parancsolgatott, mint mindig. Azt hiszi, magamtól
hülyeségeket tennék. Gondolom, a következő befektetéséhez akar felhasználni,
ezért tágítja az agyamat a felesleges adatokkal – nézett bosszúsan a
férfigyülekezetre, ahol vőlegénye udvariasan hallgatta az újonnan megismert
ingatlanfejlesztőt.
-
Ismerd el, imponál neked az effajta törődéssel. Simán
lepasszolhatott volna, ehelyett foglalkozik a jövőtökkel. Neked sem mindegy,
hogyan emlékeznek az első hivatalos megjelenésetekről.
-
Isabella, ha ennyire teszik a helyzet, menj hozzá.
-
Most dühös vagy rám? – kérdezett rá meglepetten a
barátnője.
-
Egyedül a szavaidból áradó féltékenység zavar. Miért
nem ismerkedsz, erre valók ezek az összejövetelek.
-
Kicsit tényleg irigy vagyok rád. Az öledbe hullott
minden, és nem tudsz neki örülni.
-
Valóban a kényszerházasság minden lány álma. Mellesleg
még mindig nem mesélted el, mi történt Benner és közted.
-
Jeremy hazakísért.
-
Szóval Jeremy. Ki vele, mit titkolsz? – faggatta
türelmetlenül a lányt.
-
Semmi sem történt, sajnos – sóhajtotta fájdalmasan
Isabella, mintha egyenesen fájna a tudat, amiért nem támadta le akkor.
-
Nos, elbűvölő lovagod az asztalunk felé tart –
állapította meg Kate, majd udvariasan a férfira mosolygott.
-
Szép estét a hölgyeknek – köszöntötte őket színpadiasan
Jeremy.
-
Régen találkoztunk – jegyezte meg a Hamilton-lány,
Isabella ezzel szemben csak elpirult. – Minek köszönhetjük a látogatásodat?
-
Gondoltam, illik köszönnöm két ilyen bájos hölgynek.
Isabella megtisztelnél a következő tánccal?
-
Természetesen – nyújtotta a karját a lány.
Kate kissé irigykedve bámulta a táncolókat. Barátnője
ragyogott a boldogságtól, amiért sikerült egy ilyen jó partit kifognia. Ez
egyben aggodalommal töltötte le, elvégre a lány képes volt egyből a fellegekben
repkedni, észre sem véve a problémákat.
-
Látom, barátnőd felkeltette Jeremy figyelmét – szólalt
meg a háta mögött Brian.
-
A frászt hoztad rám – jelentette ki Kate.
-
Látom még mindig harapós kedvedben vagy – állapította
meg, miközben pezsgőt töltött mindkettőjüknek.
-
Igazából jól vagyok. Hogy ment a megbeszélés? Sikerült
valami zsíros üzletet kötnöd?
-
Csak ismerkedtem. Nem tervezek új projektet, amíg a
mostani el nem készül. Mióta érdekel az üzleti élet?
-
Nem lényeges. Meddig kell itt maradnunk? Fáradt vagyok,
szeretnék lefeküdni.
-
Ezt vegyem felhívásnak? – érdeklődött Scott a szokásos
csábító mély hangján.
-
Nem. Ez parancs arra, hogy vigyél haza – szólt rá
dühösen a lány.
-
- Jó, mehetünk – adta meg magát a férfi az erőszakos
menyasszonynak.
A kocsiban ismét kellemetlen csend telepedett rájuk, ez már
a lányt is zavarta. Végül Kate törte meg a nyomasztó némaságot.
- Kérdezek valamit, de ne értsd félre. Ha felhívás lett
volna, akkor velem maradsz éjszakára? – bukott ki a lányból váratlanul.
- Hogyan? Te még kislány vagy ehhez. Mellesleg nem akarok
olyasmit rád kényszeríteni, amire nem állsz még készen – adta meg a választ az
elhadart kérdésre.
- Honnan veszed ezt?
- Tudom. A hozzád hasonló fiatal lányoknak romantikus
elképzelései vannak a férfiakról és az ideális első alkalomról, de ilyen
egyszerűen nem létezik.
- Arra még nem gondoltál, már nincs rá szükségem? - nézett
rá kihívóan a lány várva válaszát.
Scott meghökkenve bámult a lányra, aki egyértelműen utalt
rá, már túlesett az első alkalmon. Hosszasan mustrálta menyasszonyát, közben
valami furcsa érzés töltötte el, talán féltékenység. „Nem, csak meglepett,
ennyi. Azt hittem még érintetlen.”
Kathleen zavartan fordította el tekintetét a férfiról, attól
félt rájött a hazugságra. Eredetileg meg akarta döbbenteni, de mintha túllőtt
volna a célon. A férfi szemei elsötétültek, haragosan méregették. Kate félve
simult a limuzin ajtajának, mielőbb szabadulni akart a kényelmetlen helyzetből.
A kínos helyzetből Scott telefonjának csörgése mentette meg.
A férfi kelletlenül válaszolgatott a partnerének, a lány
közben azért imádkozott, hogy hazaérjen, mielőtt leteszi.
Percekkel később a sofőr lefékezett, Kate megkönnyebbülten
szállt ki a limuzinból, hogy bemenekülhessen a biztonságot nyújtó szobájába.
A férfinak elköszönnie sem volt ideje, menyasszonya kereket
oldott, mielőtt visszatarthatta volna.
Scott semmi kedvet nem érzett a partihoz a fülébe jutott
információktól. Úgy gondolta mára elég volt a mulatozásból, szüksége van a
pihenésre.
A lakosztályában rosszkedvűen iszogatta a szokásos whiskyt,
ingerülten gondolva a limuzinos esetekre. Döntött. Mint leendő férjnek joga van
tudni róla, mit csinál a lány, kikkel találkozik, hova jár esténként. Sietve
tárcsázta a magánnyomozója számát, megbeszélte a találkozót. Természetesen
szükség van a teljes diszkrécióra, elvégre az indulatos menyasszony helyben
ledöfné, ha rájönne. Kissé felvidulva töltött magának még egy italt, mikor a
lift felöl magas sarkú kopogása hallatszott. Az ajtónál a szőke Jessica állt,
vörös koktélruhában, csábító testtartással és mosollyal.
Scott végigmérte a lányt, de Jessica megelőzte a beszéddel.
-
Meg sem kínálsz egy itallal? Úgy látom, kezdesz
elfelejteni, ma este rám sem néztél, fel sem kértél.
-
A menyasszonyommal érkeztem, udvariatlanság lett volna
tőlem, ha más nőkkel szórakozok.
-
Nem szemrehányásként mondtam, csak megállapítottam az
igazságot. Nos, megkínálsz akkor?
-
Az eszedbe sem jut, társaságom van? – érdeklődött, mire
a nő egy ravasz mosolyt engedett meg magának.
-
Ismerlek, ha nő lenne nálad, akkor a lepedő felett
izzadnátok, a barátod meg a fogadáson maradt.
-
Igazad van – eresztett meg egy sármos fintort a férfi,
majd átnyújtotta a lánynak az italt. – Most, hogy ezt megállapítottad,
elmondhatnád, mit is akarsz.
-
Nos, beszéljenek a tettek a szavak helyett.
Jessica kioldotta a koktélruhát, ami puhán a földre esett.
Scott követte szemével az anyag mozgását, élvezettel szívta magába a tökéletes
test látványát. Kétségtelenül megtalálta a ma esti program legkellemesebb
részét.
Isabella Wilkes az a fajta lány volt, aki szeretett a
háttérben maradni, megfigyelni. Ma este mégis rá szegeződött a legtöbb szem,
hisz külön élvezhette Jeremy Benner kitüntetett figyelmét. Bár a férfi több
nővel is táncolt, csak hozzá tért vissza. A lány pirulva fogadta férfi apró
gesztusait, imponált neki az effajta figyelem. Az este nagy részét együtt
töltötték, észre sem vette Kate eltűnését. Ennek ellenére valami folyamatosan
motoszkált benne, mintha túl szép lenne az egész.
Lassan hajnalodott, mikor a lány a poharára pillantott,
melyben különös színben pompázott a pezsgő. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha
vérvörös lenne. „Vér, ami fájdalommal jár. Nénikém szerint ez a közelgő
tragédiára figyelmeztet.” Sietve terelte gondolatait esti hódolója felé,
mielőtt baj lenne.
Jeremy magában elégedetten nézett végig az összegyűlt
tömegen, főleg a csinosabb hölgyeken. Az este eddigi része jól ment, ideje volt
megkoronázni a sikert. Elnézést kért beszélgető partnereitől – apja
üzlettársaitól – útja a bárpultnál ülő szőke lányhoz vezetett.
-
Rossz látni, hogy ilyen csodálatos hölgy magányosan
üldögél – szólt Isabellához, mire a lány kissé sértett hangnemben válaszolt.
-
Az egyedül nem jelenti a magányosat. Unom az üzleti
tárgyalásokat, a pletykákat, ezért is jöttem ide, bár távozni készülök – állt
fel méltóságteljesen, de a férfi elkapta a karját.
-
Ez esetben szívesen hazakísérlek.
-
Köszönöm, de nem élnék a lehetőséggel – hárította el a
felajánlást.
-
A szüleid még maradnak. Miért vinnéd el a kocsit,
lehet, nekik is szükségük lesz rá.
-
Már nem szórakoztatnak? – érdeklődött a lány kedvesen.
-
Holnap tárgyalásom lesz, szeretnék időben elkészülni.
Mehetünk? – nyújtotta karját a lánynak, aki kénytelen volt elfogadni, mert a
teremben feltűnést keltettek.
A kocsiban Isabella kényelmetlenül feszengett férfi mellett,
legszívesebben szólt volna a sofőrnek, álljon meg. Ennek hiányában kénytelen
volt udvariasan beszélgetni utastársával.
Megkönnyebbülten köszönt el végül azzal a szent
elhatározással, rendesen utánajár hódolójának.
Jeremy elégedetten töltött magának ez italt, gondolatai az
este körül forogtak. Legnagyobb meglepetésére Scott várt rá a dolgozószobában,
bár Jeremy tisztában volt vele, barátja semmit sem aludt, arca mégis sima volt.
-
Drága barátom, micsoda meglepetés, örülök, hogy
megtisztelsz látogatásoddal – nyújtott kezet a férfinak, amit a másik nevetve
fogadott el.
-
Köszönöm. Azon tanakodtam, mit csinálhatsz, hisz itt
képtelenség volt téged elérni.
-
Hazakísértem Isabellát – magyarázta a lehető legnagyobb
nyugalommal a férfi.
-
Történt valami? – kérdezett rá egyenesen, hisz ismerte
barátját, minden csinos nőneműre ráhajtott.
-
Nem. Egyszerűen kötelességemnek éreztem gondoskodni
róla.
-
Barátom, biztos vagy ebben? Nincsenek egyéb szándékaid?
– faggatta idegesen Jeremyt az aggódó Scott.
-
Isabella kedves lány, nyugodt, hidegfejű, okos. Minden
megvan benne, amire szükségem van, talán ezért töltök vele ennyi időt. Huszonöt
éves vagyok, de még egy normális kapcsolattal sem büszkélkedhetek. Neked ott
volt Serena és Annabella.
-
Láthattad, mi lett a vége – jegyezte meg fagyosan Scott.
-
Tudom. Ennek ellenére akkor is ott van ez közöttünk.
-
Ezért játszod el a tökéletes úriembert? – informálódott
gúnyosan, bár legbelül megszólalt a vészharang.
-
Én mindig úriember vagyok. Megsértettél – nézett rá
tettetett haraggal. – Nézd, teljesen megfelelő lány, minden tekintetben. Jól
nevelt, gazdag, felső családból származik, botránymentes. Manapság kevés az
ilyen lány, hamar ki kell fogni és megtartani.
-
Jó horgászást!
-
Ha már itt tartunk, neked is van miről beszámolnod,
például, hova tűntél este? Elég korán leléptetek, többen megjegyezték.
-
Hazavittem a tüskés rózsaszálat, mielőtt tovább szúrt
volna – morgott tehetetlenül Scott.
-
Szóval veszekedtetek – állapította meg a vitathatatlan
tényt.
-
Éles, tüskés nyelve van, az már biztos. Hogy fogom
elviselni? – jajdult fel Scott.
-
Olyan vagy, mint egy öregasszony. Mellesleg, ha kiabál,
hallgattasd el.
-
Mégis, hogyan? Vágjam képen?
-
Ugyan, vannak erre finomabb, élvezetesebb módszerek.
Nagyfiú vagy, meg tudod oldani. Most pedig, jó éjt, holnap kemény napom lesz –
köszönt el barátjától Jeremy.
Scott hitetlenkedve nézett
legjobb barátjára, aki képtelen ötletekkel kínozza. „Habár, talán jól sülne
el.”
